Menekülés a városból / Escape from the city

Bár még csak nem rég indult el a karaván a városból, máris megálltak és tábort vertek.
Esteledett.
Páran kiszálltak autóikból, lakó buszaikból és sóvárogva pillantgattak arrafelé amerről jöttek.
A biztos semmi helyett a bizonytalan lehetőség. A lehetőség és esély hogy maguk mögött hagyva hibáikat, kudarcaikat, fájdalmaikat valami újat építsenek fel. Valami újat és mást.
Miután az agy és a lélek már kiüresedett, valami roppant egyszerű és nagyszabású lehetőség képes már csak mozgásra bírni az izmokat.
Mint például a felejtés lehetősége.
Éhségtől hajtott éhség. Szomjúságtól hajtott szomjúság.
Megtalálni azt, ami réges-régen elveszett, megtalálni és birtokolni, kisajátítani, átélni újra és újra, kipréselni belőle az utolsó szuszt is. És ha mindez megvan, hogyan tovább?
Csapó és kezdődik előröl, a film forog tovább...

Szilánkok / Splinters

Magyarázkodni meg minek? Magam helyett, magunk helyett. Életünk szilánkjai, kicsi, éles darabjai. Értelmetlen történet egy fiúról és egy lányról no meg az angyalokról akik elszántan keresik a helyük a szétszabdalt párbeszédek és érzések labirintusában, álom és ébrenlét határán.

Katt a képre vagy ide ha kíváncsi vagy a sorozatra!

Élettér / Living space

Burokból születve látjuk meg a világot, sötétből sziporkázó neonfénybe.
Később kockákba, téglalapokba rejtőzünk el minden / mindenki elől.
Aki szerencsés, magáénak tudhat 5x5-t.
A még szerencsésebbek 6x10-t birtokolnak vagy még többet is, a sors kegyeltjei még 2x5-s kifutóra is szert tehetnek. Méhkas szerű városi állatkertek, emberi vadrezervátumok városok peremén.
Civilizált élettér, dobozból dobozba, dobozból csőbe, csőbe húzva...

A csőbe húzott napfény néha beköszön: Helló!
Kizárjuk mogorván de vágyjuk is a napot és a szelet, mert két doboz között a szabad ég is csak villanásnyi opció, bit-nyi döntés: igen vagy nem.
Ami fontos dobozban, ami nem fontos dobozban, nyit-zár, enged, tilt, elvesz, betesz, csodás koreográfia?! Végül úgyis magunkat csomagoljuk be.

Küszöb-elmélet? Megvan? Roppant egyszerű. A küszöbön vagyis a dobozon túl NINCS SEMMI de semmi! Sűrű estébe zárva a föld is csak egy doboz, benne kisebb dobozokkal, matrioskák gyanánt egyre lejjebb, egészen a koporsóig.

A dobozon túl nincs semmi. A dobozban sincs semmi. Ami érzékelhetővé válik csak viszony kifejezés, szemantikai illúzió a bentre és kintre.

Kifutó

A minap egy patakpartján vettem észre a kerítéssel körbevett, fáktól és sásától félig-meddig takarásba rejtőző horgász tavat. Kerestem valamit mert addigra lassan kifutottam a témákból, ötletekből de még éreztem hogy nincs vége mára, bár a hajnal már átadta helyét a délelőttnek és a nap is szépen tornázta magát egyre feljebb. Nem volt még kedvem vissza menni a közelben lévő betondzsungelbe.
Nem messze tőlem egy horgász méregetett unottan, nézte a nyakamba lógó gépet ami vad himbálózásba kezdet amikor átkeltem a patakparton a tó irányába.
Ahogy felé indultam gyors terepszemlét tartottam, egy pecás, egy stégszerű kifutó, fű, fák és nád... A stégszerű kifutó keltette fel az érdeklődésem, lévén a kifutó végében egy pecabot pihent elég messze a horgásztól. El is indultam arra felé és fejben már komponáltam, forgattam a gépet, kerestem a megfelelő nézőpontot. Nem is vettem észre amikor mellém ért, csak öblös hangjára kaptam fel a fejem.
- A Józsit keresi? Maga valamelyik újságtól van? Vagy a helyszínt vizsgálja?
- Egyik sem. - feleltem
- Hát, jó páran megfordultak már itt de a Józsit nem találták. Hiába meséltem el nekik mi történt, nem hitték el.
- Ki az a Józsi? - kérdeztem
- Láttyja azt a stéget ott ni? Látja rajta a pecabotot? Na az a Józsi horgász helye és pecabotja de Józsi nélkül. Tudja mit, elmondom magának is mi történt egy hete mert én biz szemtanúja voltam az eseményeknek de én is alig hiszöm el!
Szóval az úgy volt, hogy múlthét szombatján, hajnalba szokás szerint Józsival kijöttünk pecázni, reménykedve talán hogy a vacsorára valót kifogjuk.
Eseménytelenül telt egy-két óra de aztán a Józsinak olyan kapása lett, hogy majd magával rántotta a botját. Alig tudta kifogni azt a halat vagy valamit de végül kifogta és a másik oldalról én csak azt láttam hogy az a hal bizony aranysárgán fénylik mint a csuda! Oda ballagtam Józsihoz, aki értetlenül forgatta az aranyszínű halat, mondtam is néki, hát a színe mindegy, ebédre még jó lesz, amúgy étvágy gerjesztőnek. Neki is láttunk az ebéd előkészítésének, amikor hirtelen a hal megszólalt, biz Isten megszólalt, ezzel a két fülemmel hallottam ni!
- Ne egyetek meg, inkább dobjatok vissza és teljesítem a Józsi 3 kívánságát. Vagy végül is megehettek, de ne főzzetek inkább süssetek és jó paprikás legyek ám!
A döbbenettől meg se tudtunk szólalni, Józsi el is ejtette kezéből a tányért.
- Hé, megkukultatok vagy mi? A Józsi kívánjon hármat, engem visszadobtok aztán ehettek-ihattok amennyi csak jólesik, örök gazdagságban és boldogságban.
Alig akartuk elhinni de hát mindketten hallottuk és mindketten talán csak nem lágyultunk meg ott a koponyában.
Mindenesetre Józsi kapott az alkalmon és olyan lakomát rendelt, amilyet régen a királyok is megirigyeltek volna. Ettünk, ittunk és közben már törtük a fejünket a második kérésen, mert a Józsi az olyan, hogy szenvedélyes horgász de a szíve az jóból van.
Kért aztán a Józsi még sok-sok aranyat is otthonra, biz Isten hívta is felesége hogy a plafonból csak úgy ömlik otthon az arany!
Mint mondottam volt, a Józsi biza szenvedélyes egy horgász. Még a holt tengerfenéken is pecázna, ha tudná mi jár a holt tengerfenéki halak fejében, mire harapnak azok a messzi tájon hogy kifogja őket.
Így a harmadik kérés arra vonatkozott, hogy szeretné tudni mire vágynak a halak!
Az aranyszínű hal mielőtt köddé vált volna ezt a kívánságot is teljesítette és én láttam a tulajdon két szememmel hogy a Józsi egy hallá változott, biz Isten öcsém. Hallá változott és miután végig vergődött cuppogva a kifutón, beugrott a tóba! Azóta a Józsit nem látta senki. Csak a botja maradt ottan!
In még kijárok pecázni de halat már nem eszem és másnak pedig nem hagyom hogy itten horgászodjon csak úgy aztán netán kifogja a Józsit és megegye ebédre! Nem én! Ennyivel tartozóm a Józsinak, amíg még szuszogom.
Látom ám én a szemedben hogy te sem hiszel nekem de in se hinném ha más mondaná az egyszer bizonyos!
Azzal a horgász hátat fordított nekem és nagy fejcsóválásokkal visszaballagott az összecsukható székéhez és botjaihoz...

Madarak

Óriásvöcsök, paradicsompapagáj, rózsásfejű réce, vándorgalamb...

Pár tagja annak a hosszú listának, mely a mára már kihalt állatfajokat veszi sorra.
De hát végül is kit érdekel? Kinek hiányzik? Őszintén, a napi fennmaradásért, önmagunk megvalósításáért vagy éppen a nihilért küzdve melyikünknek jut eszébe a paradicsompapagáj?
A NATGEO-n megnézem, elég is. Hajtogatok egyet papírból, had lássa a fiam, unokám milyen volt egy daru!

Csak sör, csipsz, bizsu, tv és internet legyen. Az igazán hosszútávú és fontos dolgok ugye.
Mert a fejlődésre szükség van, a fogyasztásra szükség van, teljesen mindegy milyen áron.
Ilyen világban élünk na! Instant belénk sulykolt minőségi élet, mert "megérdemled", "törődj magaddal". A többi le van szarva. Bár nem kérjük de jár a rák, asztma, allergia bármi más is, árukapcsolás okosan, apró betűs rész nélkül.
Ha kevés a rákos vagy aidses, jöhet egy kis H1N1 vagy háború.
Sokan vagyunk leszünk, a víz fogy, a nyersanyagok fogynak, valahogy csak fenn kell tartani még pár évtizedig egy túlhajszolt és cserélődő fogyasztói társadalmat kérem szépen. Természetes szelekció, kis rásegítéssel. Járulákos veszteség, a közösség érdeke, az emberiség érdeke.
Mert legyünk végre realisták és lássuk be, minden a fajunk érdekében történik!

A körülöttünk lévő bölcső pedig amibe születtünk, darabjaira hullik. Elemésztjük, elemésztetik velünk a "percbárók". Járulákos veszteség, a közösség érdeke, az emberiség érdeke.

Lehet hogy az utolsó veszélyeztetett állatfaj a földön az ember lesz?

Gubó

Gubóba raktuk és elzártuk a Hercegnőt, messze és mélyre. Talán önzésből, talán féltésből, talán mindkettő, talán egyik sem. Ott ahol ő él, lassabban telik az idő, a színek szivárvány spektrumából is csak egy szűk tartomány képes áthatolni az ágas-bogas védőhálón.
Tilos minden ami szúr, fáj, éj, kék és nyomorúságos. Tilos minden ami szabad, tilos minden ami más és másé.
Egyszer talán amikor a gubó megreped és önnön gondolatunk bábja, szabadságát ünnepelve megkezdi rövid pillangólétét majd nem lehet mit tenni. A tüskés éjjel megostromolja és lassacskán beveszi a tiltott vágyak erődítményét felszabadítva annak összes lakóját...
De még nem jött el az idő. Nem most.

Labdák

A teljes csend sötét köpenyével ráterült a földre. Elhagyott játékszerek - égiek és földiek egyaránt - magányosan, széthagyottan várakoznak játszótársaik újbóli felbukkanására... Megannyi félbehagyott kacaj és rohanás.
Egy park kopott padján ülve én csak arra tudok gondolni mi van ha soha többé nem térnek vissza?
Ha az éjszaka mindig marad és bár az idő leszáll egyszer és megáll, a történet tovább folytatódik-e?
Vajon a macska is úgy gondolta Schrödingerről ha nem látja, hallja, érzékeli akkor éppen nem is létezik?
Nevet adunk valaminek, agyunk mechanizmusait beindítva felidézzük amit tudunk róla, tudatunkban formáljuk amíg anyagszerűen az lesz ami.
És ha már elfogyott aki megtehetné?
Akkor is labda még a labda - égi és földi egyaránt - ha nincs aki elgondolja, gurítja, dobja, rúgja?

Álom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

"Az álom képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben. Az álmok létrejöttének oka, módja és az álmok jelentése még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással foglalkozó tudomány az onirológia.
Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amik miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tűnik az, amit álmodunk."

A fotográfia számomra egy olyan eszköz, mely segítségével kivetíthetjük legbensőbb lényünket a külvilágba, miközben eszközként használunk tárgyakat, embereket, helyszineket bármit amit az EGO megkíván. Ilyenformán térbe helyezzük és mások számára megfoghatóvá tesszük a megfoghatatlant, a lelkünket.
Egy tudatos álomformálás, melynek alfája a bennünk rejlő Ego, gammája az a szimbólum- és kifejezésrendszer mely felhasználásával hatni akarunk az omegára vagyis a befogadó Egojára.
Mint minden információ ez is torzul minden egyes lépésnél, a befogadás után is.

Távolságok

Néha olyan közel kerülünk egymáshoz hogy összeér a testünk. Néha pedig olyan távol hogy a csend súlyos barikádot emel közénk. A felhők is hitetlenkedve nézik kényszerű évődésünk majd gyorsan tovasuhannak...
Az idők lassú sétányán közeledem feléd.
Mint mohó szerető körbeölel a szél, öléhez szorít a víz. Az elemek vágyódása egyszerre hoz össze minket újra és választ is szét újra...

Az utolsó ember

Az utolsó ember a földön mit tenne? Megölné magát? Élvezné a csendet és nyugalmat? Megfeszülne a túlélés játszmájában? Vajon jobban mint amikor még többed magával volt?

Ahogy ott áltam hajnalba a parton és néztem a horgászt aki ügyet sem vetett a közeledő természeti drámára, csak egy dologra tudtam gondolni: ki és mi célból...?