Találkozások

Rohanunk, rohanunk és sietünk. Úgy mintha mindannyiunkra más befejezés várna. Elmegyünk egymás mellett, vállunk testünk táskánk ütközik mert hat a kinetika törvénye de nem érdekel. Mintha más anyagból lennénk, más lenne a testünk, vérünk, húsunk, anyagunk. Lentről fel és fentről le, be és ki, ki és be.
Majd bambulunk kószán, esetleg félszegen mintha semmi dolgunk nem lenne vagy éppen rosszban sántikálnánk. Talán érdeklődve, becsmérlően, irigykedve, felizgulva. De nem, nem elítélően és megbélyegzően, nem utálkozva és undorodva. Dehogy.
Majd ha nyomják a gombot és villog a lámpa, rohanunk, rohanunk és sietünk tovább. Úgy mintha mindannyiunkra más befejezés várna. Elmegyünk egymás mellett, vállunk...

Talán, - lehetország

Elképzelt valóságok álomvilágában élünk. Van még olyan fájdalom, remény, halál, boldogság és ostobaság amit ne csúfoltunk volna meg röhögve? Röhögve kényszeredetten vagy pusztán ostobaságból, kínok között eltorzultan vagy irigykedve. Tudjuk, vágyjuk, akarjuk hogy valóra válljon miközben egyre messzebb sodródunk a parttól és a menekülés utolsó mentsváraként az evezőt is messzire hajítjuk. Milyen tisztának és érintetlennek lenni? Elképzelt álmok valóságát éljük meg. Birtokoljuk, szorítjuk féltékenyen nehogy más is szemet vessen kavargó buborékaink bálványozott láncaira. Önmagába fordított torz kristálytükör mered ránk ostobán, álom valóság vetülete, valóság álom vetülete kérdezi gúnyosan: - Hiszed is? - Talán-lehet Bizonyára azt hiszed ilyen nincs. Bizonyára azt hiszed kezedben a bizonyosság a létezés nagy kérdéseire. Hiszed és tudod vagy tudni akarod hogy elhihesd hogy van mindenen túl is? Hogy a hagyma rétegei soha nem érnek véget de ha mégis, legbelül rád mosolyog a nagy szakállas / kifestett szemű / barna bőrű / duzzadó ajkú / régi égi arc és azt kérdezi: - ÉN vagyok aki vagyok? - Talán-lehet - válaszolnám. - És te ki vagy?

Labdák

A teljes csend sötét köpenyével ráterült a földre. Elhagyott játékszerek - égiek és földiek egyaránt - magányosan, széthagyottan várakoznak játszótársaik újbóli felbukkanására... Megannyi félbehagyott kacaj és rohanás.
Egy park kopott padján ülve én csak arra tudok gondolni mi van ha soha többé nem térnek vissza?
Ha az éjszaka mindig marad és bár az idő leszáll egyszer és megáll, a történet tovább folytatódik-e?
Vajon a macska is úgy gondolta Schrödingerről ha nem látja, hallja, érzékeli akkor éppen nem is létezik?
Nevet adunk valaminek, agyunk mechanizmusait beindítva felidézzük amit tudunk róla, tudatunkban formáljuk amíg anyagszerűen az lesz ami.
És ha már elfogyott aki megtehetné?
Akkor is labda még a labda - égi és földi egyaránt - ha nincs aki elgondolja, gurítja, dobja, rúgja?

Barátok

- Ugye mi jó barátok vagyunk? Néha, még ha meg is bántasz de cserben nem hagysz? - kérdezte a játékhörcsög
- Persze. Örökké barátok leszünk! - mosolygott kacéran a lány.
Aztán ahogy teltek-múltak az évek, jöttek az újabb játékok, kevesebb természetességgel és több mesterkéltséggel.
Egy forró nyári napon, a lomtalanítás során a padláson, valahonnan egy mállott doboz aljáról ismét előkerült a játékhörcsög.
Anyaga megkopott már, mélyen beszívta a port, szemei fakók és megkeseredettek voltak.
A dobozból egy levegőtlen zsákba került, elszakadt gitárhúrok és foszlott, kinőtt ruhák közé. A szűkmarkúan kimért fény egyre jobban szűkült míg nem teljes sötétség borult a feleslegessé vált emlékek tájára.
- Te aki barátom voltál nem is oly régen, mért feledkeztél meg rólam, mért hagytál el engem???

A Kisvasúton

Ősz volt, bársonyosan simogató napsugár. Ismerős, rég nem érzett illatok és színek kavarogtak a fejemben, gyermekkorom konzerválódott emlékei a távoli múltból. Felléptem a lépcsőn és leültem a megkopott deszkákból készített ülésre.
Sípszó majd enyhe rázkódás jelezte az indulást, ahogy a vastest lomhán megindult. Gyermekvasút. Suhanó tájak, vattacukor íze a számban, mi leszel ha nagy leszel - vasutas, irigykedés a kisfiúként velem egykorú "kisvasutasokra"... Számtalan 8-12 éves gyerkőc tátott szájjal nézi a velük egykorú kiskalauzokat. Mily csodálatos titkok tudói lehetnek ők?
Ellenőrzik a jegyeket, lyukasztanak, büntetnek ha kell. Pont mint a nagyok.
Sok felnőtt szeretne ismét gyerekként rácsodálkozni a világ "nagy" dolgaira, sok gyerek pedig felnőttként megtenni azt, amit gyerekként nem tehet.
30 éves fejjel visszagondolva a titok már megtöpörödik, de a vágyakozás és a varázs talán örök érvényű marad.
Akárcsak az idén 60 éves budai Gyermekvasút...

A Selyem-madonna

A lélek kifelé tekintget, lassan és óvatosan bujik elő. A csábítóra mintázott anyag testét kínálja hogy a Selyem-madonna érintése nyomán, kiváncsi vetületét elkapva magába rántsa és fogságba zárja.
Egy újabb harc, újabb áldozat és újabb behódolás. Az anyag törvényét nem lehet megszegni, az ellenállás kötelező és eleve kudarcra ítélt rituálé melynek eredménye a végső cél megértése.
Az ember örökké küzd önmagával.

Álom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

"Az álom képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben. Az álmok létrejöttének oka, módja és az álmok jelentése még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással foglalkozó tudomány az onirológia.
Sigmund Freud szerint az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amik miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tűnik az, amit álmodunk."

A fotográfia számomra egy olyan eszköz, mely segítségével kivetíthetjük legbensőbb lényünket a külvilágba, miközben eszközként használunk tárgyakat, embereket, helyszineket bármit amit az EGO megkíván. Ilyenformán térbe helyezzük és mások számára megfoghatóvá tesszük a megfoghatatlant, a lelkünket.
Egy tudatos álomformálás, melynek alfája a bennünk rejlő Ego, gammája az a szimbólum- és kifejezésrendszer mely felhasználásával hatni akarunk az omegára vagyis a befogadó Egojára.
Mint minden információ ez is torzul minden egyes lépésnél, a befogadás után is.

A tó titkai

A tó dermedten várta a nap első sugarait. Rémülten figyelte ahogy karót dőfnek a testébe és mikor már nem bírta tovább remegés futott végig rajta, amit ködfátyollá varázsolt a múló idő...
Messzire mosódott érzelem lepelbe burkolódzott és a tó némán türte a beavatkozást.
Amikor másnap hajnalba visszatértem, szemtanúja lehettem ahogy egy lánc és egy lakat is került a karóra. A férfi aki a parton állt gyapjú pulóverében, elégedetten szemlélte munkáját. Felém fordult és így szólt:
- Tudja a víz teli van titkokkal. Tegnap éjjel nekem is elmondott néhányat és hát ezek nem tartoznak másra, csak rám és a tóra.
Látva hitetlenkedő arckifejezésemet, még hozzátette:
- Tudja, ezért a lakat. Amikor azt akarom hogy meséljen nekem éjjelente kinyitom a lakatot és a víz felszínére tapasztom a fülem...
Közben a tükör felcsapódott, a kép elkészült.
- Jó kép lett? - kérdezte az idegen.
- Azt hiszem - feleltem. Őszintén szólva nem volt kedvem hosszú beszélgetésbe merülni, a kártyámon jópár képpel csak arra vártam izgatottan hogy visszavonulva nyugodtan csemegézhessek zsákmányaim közül.
Összecsuktam az állványom, elköszöntem és elindultam vissza a szállodába.
- Tudja, attól hogy egy-egy pillanatot ellop, még nem lesz titkok tudója. - Szólt utánam búcsúzóul a férfi.
Nem kötöttem az orrára hogy a tó mit meséltem nekem hajnalban, róla és a többiekről...

Távolságok

Néha olyan közel kerülünk egymáshoz hogy összeér a testünk. Néha pedig olyan távol hogy a csend súlyos barikádot emel közénk. A felhők is hitetlenkedve nézik kényszerű évődésünk majd gyorsan tovasuhannak...
Az idők lassú sétányán közeledem feléd.
Mint mohó szerető körbeölel a szél, öléhez szorít a víz. Az elemek vágyódása egyszerre hoz össze minket újra és választ is szét újra...

Álomgyár

"Álomgyári munkásként a legkülönfélébb kérésekkel találkozom. A kérések többsége feleslegesen öncélú vagy éppenséggel szükségszerűen drámai.
A legfrisebb statisztikák szerint a tavalyi évhez képest ez utóbbi kérések száma gyakorlatilag megduplázódott! Akkora a zaj, hogy gyakorlatilag már dolgozni sem lehet itt.
...kérek egy új játék macit!... nagyobb melleket szeretnék... dögöljön meg a hülye szomszédom aki megint hajnalig bömbölteti a magnóját... bárcsak elköltözne az a hülye aki állandóan dörömböl az ajtón hajnalban... csak egy falat kenyeret szeretnék... inni akarok te állat, adj mégtöbb piát!... remélem túlélem mindezt...
Nők, gyerekek és férfiak a vonal túlsó végén, millióan, milliárdnyian. Anyák, gyerekek, gyilkosok, részegesek, katonák, éhezők, szomjazók, szeretők és megcsalók és mind akar valamit!
Egyszerűen nem tudunk már ennyi kérést teljesíteni. Tavaly a hit pontok óriásit zuhantak a tőzsdén, emiatt a főnök létszámleépítésbe kezdett és most 5x annyi kérés jut egy munkásra mint a válság előtt... Hm, nem jó ez így. További munkásokra lenne szükség! Még több munkás kéne!

Ugyanazon épületben csak pár szinttel feljebb a vezetőségi adóvevőhőz újabb kérés futott be.
...További munkásokra lenne szükség! ...Még több munkás kéne!...
Az irányító lassan felállt, odament az adóvevőhőz és kikapcsolta. Miután visszült bőrfotelébe, a hirtelen beálló csendben elnyomta az álom.
...Add hogy legalább az álmok 0,5%-t teljesíthessük...
"

Élet az álomgyárban a nagy válság idején
Casei Krihtanon

A teremtés káosza

"Kezdetben vala a rend és a csend. Kezdetben vala a semmi. Aztán valahonnan felbukkant egy pont ami növekedni és terjeszkedni kezdet a semmiben miközben felcsendült a szférák zaja.
A szikrázó szinek és örvénylő formák keveredéséből egyszer csak előbukkant egy kopasz, egyszemű, fehér bőrű, európid ember.
Miután gyomra tartalmát kiürítette a fekete térbe, sorra a következőket gondolta:
Soha többet nem eszek utazás előtt rántottát. 3,67. Remélem kikapcsoltam a kávéfőzőt. Már megint rossz címre küldtek...
Az egyre tágoló pontocska hirtelen összezsugorodott magába szippantva az egyszemű férfit.
Ezután azonban nem volt többé rend és csend. A színek és formák elszabadult kavalkádja végighömpölygött a semmin és a semmi többé már nem volt semmi. Új színek és formák indukálodtak, új zajok gerjesztődtek az euforikus gyönyörökön át egészen a fájdalmas eszmélésekig.
És az elemek izgatott kiváncsisággal, dermedt rémülettel formába öntődtek és alászáltak a semmibe..."

A teremtés káosza
William John Godwell