Páros magány / Social loneliness

Veszélyeztetett faj / Endangered specie

Királyságok / Kingdoms

Rejtett királyság


A legkisebb fiú útra kél...


A lógós dzsin nem segít!


Felmászni a toronyba


Hüvelyk matyi(k) felmászi(k)


Odafönn


A gonosz mostoha árnyékában

Közhely az Év Fotói között / Commonplace in the Photos of the year

Megtaláltok közhelyemmel a Magyar Sajtófotó "Az év fotói 2010" könyvében.

Magánterület / Private property

Images of Men and Women - Az 591 Photography tavaszi kiállítása. Csekkoljátok, nagyon erős anyag!
Egyúttal pedig gratulálok mindenkinek aki bekerült!

Images of Men and Women - Spring exhibition of the 591 Photography. Check the selected powerful and amazing photos!
Congratulation to all photographers!

Te vagy a legjobb barátom / You're my best friends

Veszélyes / Dangerous

Melankólia / Melancholy

Álom-pár / Dream-couple

Élettér / Living space

Burokból születve látjuk meg a világot, sötétből sziporkázó neonfénybe.
Később kockákba, téglalapokba rejtőzünk el minden / mindenki elől.
Aki szerencsés, magáénak tudhat 5x5-t.
A még szerencsésebbek 6x10-t birtokolnak vagy még többet is, a sors kegyeltjei még 2x5-s kifutóra is szert tehetnek. Méhkas szerű városi állatkertek, emberi vadrezervátumok városok peremén.
Civilizált élettér, dobozból dobozba, dobozból csőbe, csőbe húzva...

A csőbe húzott napfény néha beköszön: Helló!
Kizárjuk mogorván de vágyjuk is a napot és a szelet, mert két doboz között a szabad ég is csak villanásnyi opció, bit-nyi döntés: igen vagy nem.
Ami fontos dobozban, ami nem fontos dobozban, nyit-zár, enged, tilt, elvesz, betesz, csodás koreográfia?! Végül úgyis magunkat csomagoljuk be.

Küszöb-elmélet? Megvan? Roppant egyszerű. A küszöbön vagyis a dobozon túl NINCS SEMMI de semmi! Sűrű estébe zárva a föld is csak egy doboz, benne kisebb dobozokkal, matrioskák gyanánt egyre lejjebb, egészen a koporsóig.

A dobozon túl nincs semmi. A dobozban sincs semmi. Ami érzékelhetővé válik csak viszony kifejezés, szemantikai illúzió a bentre és kintre.

Korai kapcsolatok / Early contacts

Bensőséges kapcsolat / Intimate contact

Átjáró

Egyszer csak ott voltam. A patak halkan csobogott, a köd mindent ellepett az alkonyi homályban.
Új ötlet formálódott bennem, a gyorsulás és nehézkedés törvénye alapján, hatásokat és ellenhatásokat vizsgáltam.
Neki rugaszkodtam és ismét próbát tettem. Szárnyak híján a kezemmel csapkodtam, a köd riadtan oszlott szét csapásaim nyomán.
De a várt eredmény elmaradt.
Másnap és harmadnap ismét.
Addigra több tényezőt is igyekeztem figyelembe venni, úgy mint szélmozgás, páratartalom, hőmérséklet, kaszkádáramlás, légnyomás...
Egyenletek és képletek, kalkulációk kombinációja és visszaforgatása az eredeti egyenletbe. Lépések, forgások, mozdulatok teljes koreográfiája. Eredmény nélkül.

Úgy éreztem pedig, valahol van kiskapu, van lehetőség arra hogy az anyag szövetét megnyitva, a molekulák szétválasztásával, a húrok szétfeszítésével végre hazatérjek.
Elképzeltem ahogy a molekulákon túl, a húrokon túl, az anyagi legkisebb elemek eltávolításával és újrarendezésével meghajlítom a teret és kívül helyezkedek az időn.

Amikor kinyitottam a szemem, még mindig az alagútban, a patak partján találtam magam. Önmagam megsokszorozódásával. Egyikünk éppen nekifutott, másikunk csak csapkodott a karjával miközben ott álltam, középen.
Minden egyes mozdulat, mint az éles villanással beégett kép, nyomot hagyott maga után a tér több rétegű leplén. Néztem ezt az egyszereplős de több személyes színdarabot, majd lassan elindultam előre, kifelé az alagútból. Nyomomban időtöredéknyi árnyak járták ösztönös útjaikat.
A milliónyi lehetőségek lassan összeértek, sűrű gomolyagként hömpölyögtek körülöttem, körbe fonva, szakadt fátylukba burkolva.
Aztán elhomályosult minden.
Amikor újra feleszméltem, pislogó szemem sarkából észrevettem a hálószoba ablakán beáramló, ragyogó fénypászmákat.
Hazaértem...

Helyzetek és gyakorlatok IV.: Nem szeretek gondolkodni...

Töprengtem azon, írjak-e vagy sem. A sorozatban ott az üzenet. Végül úgy döntöttem mégis írok, talán kicsit azért hogy magamban helyretegyem a világ dolgait.
Aki nem akarja befolyásolva érezni magát a képeket nézve, kérem a szöveget ugorja át!
Illetve csukja be szemét, fogja be fülét, ne érezzen és érzékeljen, mert a körülöttünk lévő világ úgyis megpróbál befolyásolni...

A Duna-parton sétáltam, ahol az üzenetek nem rég kezdhették élni titokzatos életüket. Oszlopról-oszlopra. Lépésről-lépésre. Egészen a Lánchídig. Ott véget értek.
"nem szeretek gondolkodni, arra mindig rácseszek..."
Álltam szemben a híddal és néztem. Néztem a tartószerkezeteket, pilléreket, a járókelőket, a korlátot. Lent kocsik, fent felhők egyik oldalról a másikra. Csak nem ugrott le!? Akkor biztos hallottam volna az esti híradóba, valahol a vége felé ha zaftosabb sztori éppen aznapra nem akadt (mondjuk arról hogy Brad Pitt titokban dohányzik).
Vagy talán egy halál (ha valóban halál) már nem is bír hírértékkel. A média eldönti miről akarsz hallani, mi kell hogy tettszen, mi kell hogy legyél.
Vannak akiket bedarál ez a gépezet, könyörtelenül, kérdés nélkül. Olyan alattomosan hogy még tetten sem érhető. Félre értés ne essék, nem vagyok paranoiás (csak amennyire egészséges :). Továbbá nem félek. Nem félek attól hogy ne higyjek el mindent, nem félek attól hogy kételkedjek ha kell. Mondom, nem félek. Hiába is próbálnak ijesztegetni robbantássokkal, világvégével, metrókkal vagy meteoritokkal.
Szokták mondani, csak az nem fél akinek nincs veszitenivalója. Talán már elhasználtam az éves félelem adagomat. Talán mert a kék ég, dalolászó gyermekek, illatos virágok, ízletes étkek és fenomenális szeretkezések után, mellett is úgy érzem a tököm tele van azzal ahogy a világ működik.
Tudom, naiv vagyok, ráadásul pesszimista is egyszerre. Naív mert hiszek abban hogy a gyenge végül felül emelkedik az őt elnyomókon, hogy az elnyomók megtapasztalják milyen elnyomottnak és kihasználtnak lenni, hiszek abban hogy a világnak oka és célja van, a legkisebb egyedig és hogy ez az ok fontos, piszkosul fontos. Annyira fontos hogy közben érdemes miatta elpusztítani és kizsákmányolni a körülöttünk lévő világot és egymást, az örömökbe fájdalmakat vegyítve, a bosszúságba jókedvet, a kólába citrom karikát, a hitbe kétkedést, a kétkedésbe reményt, a rózsa mellé tövist...
Hit nélkül ugyanis nem megy manapság. Talán csak a legközelebbi hídig.

Helyzetek és gyakorlatok III.: Mondom hogy nem félek!

Helyzetek és gyakorlatok II.: Hiába is próbáltok...

Helyzetek és gyakorlatok I.: Annyi furcsa dolog történik mostanában...

Egy cseppnyi téridő... REfiction

"Akkortájt a gyermekkor határa sokszor annyira kitolódot,hogy az ember nem is lepődik meg azon,milyen sokan ringatták magukat abban a hitben egész életük során,gyakran még a szüleik halála után is,hogy valaki állandóan rajtuk tartja a szemét-az isten vagy egy szent vagy őrangyal vagy a csillagok vagy bármi más.A mai embernek nincsenek ilyen téveszméi.Villámgyorsan megtanulja,milyen is körülötte a való világ..
Vonnegut: Második édenkert"
Idézet Balogh Anita fotóművész blogbejegyzéséből.

Az ember gyorsan megtanulja a mai világban és ugyanolyan gyorsan el is felejti egyben... Hacsak, olyan behatás nem éri, mely az eddigi életét fenekestől fel nem forgatja, nem "töri" meg a ritmust.
Akkor az ember 3 féle képpen reagál erre:
1. nem tudja feldolgozni -> megőrül vagy megöli magát
2. nem tudja feldolgozni -> keresi, kutatja az okokat, összefüggéseket a, megőrül vagy megöli magát
b, rájön valamire, feldolgozza végül, alkalmazkodik
3. feldolgozza és továbblép
a, alkalmazkodik, változik

A mindenség olyan jól tetten érhető szabályrendszer szerint működik... Egyrészt ott van a saját logikai etalon önreplikációja hozzáadva némi kis változatossággal, másrészt a hálózatosság és a hatvány törvény érvényesülése. Végső lépésként pedig egy "titkosítási" metódus, melyet nyugodtan nevezhetünk káosznak. És ennél a pontnál az általunk remélt egyenjogúság, igazságosság és bölcsesség véget is ért.

Egy cseppnyi téridő... REfiction
X buszsoförként dolgozott egészen addig a délutáni óráig, amíg egy feleségével folytatott heves vitát követően szívrohamot nem kapott vezetés közben és elhalálozott. A magas vérnyomás hajlandóságát édesanyjától örökölte, édesapjától pedig a cukrát.
A buszon 52-n utaztak, köztük Y is, aki éppen randevúra készült. A busz nekiment egy villanyoszlopnak, Y eltörte a kezét, további szerencsétlenségére a telefonja ripityára tört az egyik kapaszkodó csövén. Ez két dolgot eredményezett:
A, Kórházba szállították, természetesen nem tudott megjelenni a randi időpontjában.
B, Mivel a telefonja is tönkrement, nem tudta értesíteni Z-t aki 2 órán át várt rá (mellesleg nem tudták egymás telefonszámát sem).
Y később férjhez ment egy vállalkozóhoz akivel egy másik országban telepedtek le. Két csemetéjük született, egyikük később Nobel díjat kapott a rák ellenszerének feltalálásáért.
Z mint említettem kb. 2 órán át várta Y-t a megbeszélt helyen. Azért két órán át, mert akkor tájt kapott egy telefonhívást, miszerint édesapja szívrohamot kapott buszvezetés közben és meghalt. Z korábban már elvesztette édesanyját, így apja halála olyan traumát okozott neki melyet nem tudott egyedül feldolgozni és felvágta az ereit. Túl későn találtak rá.
Z ismerősei lakásán megtalálták zeneműveit, melyeket tiszteletére posztomusz kiadattak. A zenének olyan nagy sikere lett, hogy hamar ismerté vált világszerte. Y csemetéje később ezt a művet hallgatta számtalan tanulással vagy gondolkodással töltött éjen át. Mint később elmondta erőt merített a mű tökéletességéből és reménnyel töltötte el...

Tegyük-e fel a kérdést, mi lett volna ha?
Tegyük-e fel a kérdést hogy akkor mi értelme van döntést hozni, ha az úgyis "felülírodik"?

Az igazság az, hogy nincs más választásunk. Egyrészt mert a nem döntés is döntés, másrészt pedig a sok milliárdnyi döntések együttes összessége hat egymásra és ezek 4 dimenziós hálózatában kel életre a "szabad akarat" csírája, véletlenszerű hatásokban szökkenve szárba. Púf neki!
Egy kicsit is intelligens számítógép ilyenkor nyomja az arcunkba azt az üzenetet hogy: Fatal error!
Az ijedősebbek megnyugtatására azért közlöm, hogy az ok-okozat összefüggés megvan, talán még terv is van tervezővel. De hogy ki tervezte a tervezőt?

Gubó

Gubóba raktuk és elzártuk a Hercegnőt, messze és mélyre. Talán önzésből, talán féltésből, talán mindkettő, talán egyik sem. Ott ahol ő él, lassabban telik az idő, a színek szivárvány spektrumából is csak egy szűk tartomány képes áthatolni az ágas-bogas védőhálón.
Tilos minden ami szúr, fáj, éj, kék és nyomorúságos. Tilos minden ami szabad, tilos minden ami más és másé.
Egyszer talán amikor a gubó megreped és önnön gondolatunk bábja, szabadságát ünnepelve megkezdi rövid pillangólétét majd nem lehet mit tenni. A tüskés éjjel megostromolja és lassacskán beveszi a tiltott vágyak erődítményét felszabadítva annak összes lakóját...
De még nem jött el az idő. Nem most.

Találkozások

Rohanunk, rohanunk és sietünk. Úgy mintha mindannyiunkra más befejezés várna. Elmegyünk egymás mellett, vállunk testünk táskánk ütközik mert hat a kinetika törvénye de nem érdekel. Mintha más anyagból lennénk, más lenne a testünk, vérünk, húsunk, anyagunk. Lentről fel és fentről le, be és ki, ki és be.
Majd bambulunk kószán, esetleg félszegen mintha semmi dolgunk nem lenne vagy éppen rosszban sántikálnánk. Talán érdeklődve, becsmérlően, irigykedve, felizgulva. De nem, nem elítélően és megbélyegzően, nem utálkozva és undorodva. Dehogy.
Majd ha nyomják a gombot és villog a lámpa, rohanunk, rohanunk és sietünk tovább. Úgy mintha mindannyiunkra más befejezés várna. Elmegyünk egymás mellett, vállunk...