"Akkortájt a gyermekkor határa sokszor annyira kitolódot,hogy az ember nem is lepődik meg azon,milyen sokan ringatták magukat abban a hitben egész életük során,gyakran még a szüleik halála után is,hogy valaki állandóan rajtuk tartja a szemét-az isten vagy egy szent vagy őrangyal vagy a csillagok vagy bármi más.A mai embernek nincsenek ilyen téveszméi.Villámgyorsan megtanulja,milyen is körülötte a való világ..
Vonnegut: Második édenkert"
Idézet Balogh Anita fotóművész
blogbejegyzéséből.
Az ember gyorsan megtanulja a mai világban és ugyanolyan gyorsan el is felejti egyben... Hacsak, olyan behatás nem éri, mely az eddigi életét fenekestől fel nem forgatja, nem "töri" meg a ritmust.
Akkor az ember 3 féle képpen reagál erre:
1. nem tudja feldolgozni -> megőrül vagy megöli magát
2. nem tudja feldolgozni -> keresi, kutatja az okokat, összefüggéseket a, megőrül vagy megöli magát
b, rájön valamire, feldolgozza végül, alkalmazkodik
3. feldolgozza és továbblép
a, alkalmazkodik, változik
A mindenség olyan jól tetten érhető szabályrendszer szerint működik... Egyrészt ott van a saját logikai etalon önreplikációja hozzáadva némi kis változatossággal, másrészt a hálózatosság és a hatvány törvény érvényesülése. Végső lépésként pedig egy "titkosítási" metódus, melyet nyugodtan nevezhetünk káosznak. És ennél a pontnál az általunk remélt egyenjogúság, igazságosság és bölcsesség véget is ért.
Egy cseppnyi téridő... REfiction
X buszsoförként dolgozott egészen addig a délutáni óráig, amíg egy feleségével folytatott heves vitát követően szívrohamot nem kapott vezetés közben és elhalálozott. A magas vérnyomás hajlandóságát édesanyjától örökölte, édesapjától pedig a cukrát.
A buszon 52-n utaztak, köztük Y is, aki éppen randevúra készült. A busz nekiment egy villanyoszlopnak, Y eltörte a kezét, további szerencsétlenségére a telefonja ripityára tört az egyik kapaszkodó csövén. Ez két dolgot eredményezett:
A, Kórházba szállították, természetesen nem tudott megjelenni a randi időpontjában.
B, Mivel a telefonja is tönkrement, nem tudta értesíteni Z-t aki 2 órán át várt rá (mellesleg nem tudták egymás telefonszámát sem).
Y később férjhez ment egy vállalkozóhoz akivel egy másik országban telepedtek le. Két csemetéjük született, egyikük később Nobel díjat kapott a rák ellenszerének feltalálásáért.
Z mint említettem kb. 2 órán át várta Y-t a megbeszélt helyen. Azért két órán át, mert akkor tájt kapott egy telefonhívást, miszerint édesapja szívrohamot kapott buszvezetés közben és meghalt. Z korábban már elvesztette édesanyját, így apja halála olyan traumát okozott neki melyet nem tudott egyedül feldolgozni és felvágta az ereit. Túl későn találtak rá.
Z ismerősei lakásán megtalálták zeneműveit, melyeket tiszteletére posztomusz kiadattak. A zenének olyan nagy sikere lett, hogy hamar ismerté vált világszerte. Y csemetéje később ezt a művet hallgatta számtalan tanulással vagy gondolkodással töltött éjen át. Mint később elmondta erőt merített a mű tökéletességéből és reménnyel töltötte el...
Tegyük-e fel a kérdést, mi lett volna ha?
Tegyük-e fel a kérdést hogy akkor mi értelme van döntést hozni, ha az úgyis "felülírodik"?
Az igazság az, hogy nincs más választásunk. Egyrészt mert a nem döntés is döntés, másrészt pedig a sok milliárdnyi döntések együttes összessége hat egymásra és ezek 4 dimenziós hálózatában kel életre a "szabad akarat" csírája, véletlenszerű hatásokban szökkenve szárba. Púf neki!
Egy kicsit is intelligens számítógép ilyenkor nyomja az arcunkba azt az üzenetet hogy: Fatal error!
Az ijedősebbek megnyugtatására azért közlöm, hogy az ok-okozat összefüggés megvan, talán még terv is van tervezővel. De hogy ki tervezte a tervezőt?
