Elképzelt valóságok álomvilágában élünk. Van még olyan fájdalom, remény, halál, boldogság és ostobaság amit ne csúfoltunk volna meg röhögve? Röhögve kényszeredetten vagy pusztán ostobaságból, kínok között eltorzultan vagy irigykedve. Tudjuk, vágyjuk, akarjuk hogy valóra válljon miközben egyre messzebb sodródunk a parttól és a menekülés utolsó mentsváraként az evezőt is messzire hajítjuk. Milyen tisztának és érintetlennek lenni? Elképzelt álmok valóságát éljük meg. Birtokoljuk, szorítjuk féltékenyen nehogy más is szemet vessen kavargó buborékaink bálványozott láncaira. Önmagába fordított torz kristálytükör mered ránk ostobán, álom valóság vetülete, valóság álom vetülete kérdezi gúnyosan: - Hiszed is? - Talán-lehet Bizonyára azt hiszed ilyen nincs. Bizonyára azt hiszed kezedben a bizonyosság a létezés nagy kérdéseire. Hiszed és tudod vagy tudni akarod hogy elhihesd hogy van mindenen túl is? Hogy a hagyma rétegei soha nem érnek véget de ha mégis, legbelül rád mosolyog a nagy szakállas / kifestett szemű / barna bőrű / duzzadó ajkú / régi égi arc és azt kérdezi: - ÉN vagyok aki vagyok? - Talán-lehet - válaszolnám. - És te ki vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése